Azok, akik a Sziget első napján rendesen odatették magukat, hajnalig buliztak, és igazán adtak az érzésnek, sem mondhatnak csütörtököt a fesztivál második napján, hiszen a felhozatal több, mint szemet, akarom mondani fület gyönyörködtető.
A Sziget változatos kínálatával egyedülálló az európai fesztiválok között. De akit nem vonz a változatosság, hanem egy műfaj mellett kötelezte el magát, az is a szeretett műfajában egy fesztiválnyi előadó koncertjét élvezheti.
Mindenki már most írja be a naptárjába: augusztus 27-31. között SZIN! A hazai fesztiválpaletta legnagyobb hagyományokkal rendelkező rendezvénye, a nyár utolsó nagy fesztiválja a Tisza-parti város Újszegedi Partfürdőjén várja látogatóit – mások mellett - a Morcheeba, a Backyard Babies, a Within Temptation, a Russkaja, MC SirReal(Freestylers) illetve a hazai zenei élet legismertebb képviselőinek társaságában.
A BalaTONE Fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy egy igazán vendégszerető hagyományt indítanak el, s eztán minden évben vendégül látnak egy-egy várost – az összes lakójával együtt. Idén Debrencenre esett a választás.
Teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Csináld a Fesztivált! elnevezésű zenei csemege… Teltház, közös éneklés és abszolút EFOTT hangulat – kortól, nemtől függetlenül.